Tanár Úr, a tudós

Sok kitüntetésben és elismerésben részesült. A teljesség igénye nélkül: Toldy Ferenc emlékérem /1981/, Ady Endre jutalom-díj /1985/, Apácai Csere János-díj /1986/, Déry Tibor jutalom-díj /1988/, Pilinszky-díj /1995/, 1994-ben Kecskemét díszpolgárává választották. 1992-től az irodalomtudomány kandidátusa.

Tanár ÚrElső írásai egyetemista korszakából származnak. Ezek Illyés Gyula „Válasz” című folyóiratában jelentek meg.
Fő kutatási területe a felvilágosodás és a reformkor irodalma, valamint Katona József élete és munkássága.
Felesége, Éva asszony is pedagógus. 1948 óta él Kecskeméten. 56 évvel ezelőtt, 1950-ben házasodtak össze.
A művészet szeretetét gyermekeinek és unokáinak is tovább adta.
Fiúgyermekük 1951-ben született. Grafikus és animációs filmrendező. Munkácsy- és Balázs Béla-díjas, érdemes művész, valamint a Művészeti Akadémia elnökhelyettese.
Lányuk 1962-ben született és a Kecskeméti Kodály-iskola magyar szakos tanára.
Négy unokája van, akik közül a legidősebb 27-éves, és szintén művészeti pályán dolgozik.
Pályafutása során több ezer diákot tanított. Erre így emlékezik:
„Egy pedagógus számára az az igazi siker, ha a tanítványai tudásban, emberségben túlnőnek rajta. Azt hiszem, sok hajdani tanítványomról elmondhatom ezt. Név szerint csak egyet említek közülük: a sajnos már tizenöt éve halott Grezsa Ferencet. Ő saját szakmámban, az irodalomtörténet művelésében ért el maradandóbb eredményt.”
1967-ben nekem is tanárom volt. Magyar nyelvet tanított. Akkori érzéseimet most először fogalmazom meg róla.
Szíve mélyéig tanár, aki megjelenésében, öltözködésében, viselkedésében, életmódjában, gondolkodásában egyaránt példaképül szolgál.
Előadás közben beszélő kézmozdulatokkal, mosolygós szemekkel, különleges kisugárzással pásztázta a diákokat, mint egy angyal, akinek küldetése van. Jó szívvel átadni a tudást és az üzenetet.
Nagyra becsültem, tiszteltem már akkor is, és óra végén mindig igyekeztem, hogy én legyek az első, és adhassam fel a kabátját.

Névjegy
1925. július 13-án született Csépán. 1948 óta él és tanít Kecskeméten.
A gimnáziumot Kecskeméten és Beregszászon, az egyetemet - 1943-tól, az Eötvös Kollégium tagjaként - Budapesten végezte.
1948-tól kis megszakításokkal a Kecskeméti Katona József gimnáziumban tanított.
1957-ben letartóztatták, majd két évig állás nélkül volt…
1986-tól nyugdíjas.

Hozzászólások (0)

Add comment

Engedélyezett címkék: <b><i><br>Új megjegyzés:

Latest articles
Latest comments
Languages